Nyomtat Elküld Olvasási nézet

2013. szeptember 15.

 

I. Timóteus 4: 6-8

„Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél. A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben, mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete."

(Lekció: I. Tim. 4: 1-11)

 

I. A hit és az igaz tanítás Igéjével táplálkozol.

Minél nagyobb az úr, annál nagyobb dolog a szolgájának lenni. Egy kis cég alkalmazottja is szolgálja a vezetőt, vagy egy iskolatitkár is, vagy egy önkormányzat jegyzője is, vagy a miniszterelnöki hivatal tanácsadója, illetve maguk a miniszterek is szolgálnak egy vezetőt. Minél nagyobb az úr, annál értékesebb, ha jól szolgálunk.

Timóteussal együtt a teremtő Isten szolgái vagyunk, ezért különösen is fontos, hogy jó legyen a szolgálatunk.

A szolgálatunkhoz való muníció, táplálék a hit és az igaz tanítás Igéi. Helyes tehát Istenhez fohászkodnunk, növelje a hitünket és napról-napra Bibliát olvasnunk, hogy megismerjük Isten akaratát, Igéjét!

 

II. A kegyességben megvan a jelen.

A test sanyargatása, a böjt és más önmegtartóztatás az életünk felszínének a rendbetételében segíthet.

A kegyes élet viszont lelki értelemben helyez minket jó alapokra.

Annak lehet kegyes, kegyelemmel teli élete, akinek Isten megkegyelmezett (bűneire nem tekint már) és ezt a kegyelmet el is fogadta.

Az Isten kegyelmét megkapó és elfogadó hívő a jelen feladatait megoldó, segítőkész és segítséget kapó boldog ember.

 

III. A kegyességben megvan az eljövendő élet ígérete.

Természetesen a jövőre is reménykedve nézhet egy istenfélő ember. De nem csak ebben a földi életben, hanem ezen túl is.

A nem hívőknek az élete egy darabig felemelkedést, erőt, előre jutást, aztán betegséget, magányt, ürességet, végül halált jelent.

A mi életünk folyamatosan emelkedhet, Isten kegyelméből!

Áldott ezért Isten!

 

Ámen

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 98, összesen: 315323

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...