Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bibliaóra

A gyülekezeti bibliaóra jelenleg szerdán du. 5 órától van.

Jelentősége, hogy a hét közepén, személyesebb módon is találkozhatunk Isten igéjével.

A gyülekező után röviden énekelünk, általában a református énekeskönyvből, vagy az Erőm és énekem c. ifjúsági énekeskönyvből.

Imádság, igeolvasás (napi újszövetségi bibliai szakasz a református bibliaolvasó kalauz szerint) és igemagyarázat után beszélgethetünk. A beszélgetés az ige alapján indul, de személyes dolgokról, az elmúlt és a következő hétről is szoktunk szót ejteni.

A beszélgetés végén közösen imádkozhatunk (lehet, de nem kötelező imádkozni), majd az úri imát imádkozzuk (Miatyánk) és egy rövid éneket énekelünk.

Ilyenkor a közösséget jobban megéljük, közelebb kerülünk a többiekhez, megnyílhatunk, illetve másokat befogadhatunk.

Örülnénk, ha az amúgy is templomba járók, de az újonnan érkezők közül is mind többekkel találkozhatnánk ezen az alkalmon!

Mindenkit szeretettel várunk!

Az alkalom a gyülekezeti teremben van.

Felelőse: Sárosi Mária, tel: 06/20 49 206 49

 

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 95, összesen: 315320

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...