Nyomtat Elküld Olvasási nézet

január 21.

 

Lekció: Máté evangéliuma 9:18-26

Textus: Máté evangéliuma 9:20-22

"És íme, egy tizenkét éve vérfolyásos asszony odament hozzá, és hátulról megérintette ruhája szegélyét, mert ezt mondta magában: Ha csak megérinthetem a ruháját, meggyógyulok. Amikor Jézus megfordult, és meglátta őt, így szólt: Bízzál, leányom, a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában."

I. Ha csak megérinthetem ruháját meggyógyulhatok
Mindkét történetben nagy hitről olvasunk.
Már egy érintéstől is gyógyulást remél, úgyhogy nem is Jézus érint. A szülők pedig a kézrátételtől várják a feltámadást.
Péterben bíztak hasonlóan később: hogyha az árnyéka a betegekre esik, azok meggyógyulnak.
Ha csak…
Mi az a minimum, amit meg kell tenni?
Nekem, vagy másoknak értem, mint a bénáért a segítőinek.
Általában van, valami minimum.
El kell olvasni az Igét? Imádkozni kell? Beszélni a lelkésszel, vagy megosztani mással? Templomba menni?
Mi a minimuma annak, hogy a hitünk élő legyen, és remélhessük a meghallgatást?
Nyilván mindig más. Ami az egyiknek elég, a másiknak kevés. És ami az egyiknek rutinból kevés, a másiknak hitből elég.
De a hívőnek álmában is adhat eleget az Úr. Még talán külön kérnie, tennie sem kell.
De ha tehetjük, kérjük és tegyünk.
Pál hiába kérte a testéből a tövis eltávolítását.
De az élete így is az Úré volt. Hitből tudta, hogy ő más ajándékokat kap az Istentől.
De azért hitből tudhatjuk, hogy ha kérjük, megkapjuk szívünk kívánságát Istentől.
II. Bízzál, leányom, hited megtartott téged
12 év alatt, hányszor remélhette, hogy megszabadul bajától.
Talán áltatták is többször: most biztosan sikerül.
De ekkor Jézustól várt gyógyulást és Ő biztatta.
Van, hogy a tapasztalatok alapján bízunk.
Van, hogy a saját erőnkben, bölcsességünkben bízunk a tapasztalatok ellenére.
Van, hogy a pénz, a jó szó erejében bízunk.
Van, hogy mások ügyességében, szakmai hozzáértésében bízunk.
De mindezek fölött, mögött, vagy akár ellenére is bízzunk az Úrban. Ő mellette nyugodtak lehetünk – bármi történik… De az ígéreteit, pl. az áldásáról, vagy az utunk kíséréséről, megtartja.
III. És meggyógyult az asszony abban az órában
Csodálatos, hogy Istennek van hatalma, lehetetlen vagy szinte lehetetlen dolgokat is megtenni.
Csodálatos, hogy ezekért a lehetetlen, vagy szinte lehetetlen dolgokért imádkozhatunk.
Vannak, akik imádkoznak az Úrhoz ilyen dolgokért:
Gyógyuljanak meg, vagy gyógyuljon meg a szerettük, ha Istentől való jussanak be egy iskolába, vagy legyen az ifjúnak igen a válasz a szerelmére.
Van, aki miután úgy lesz, ahogy kérte Istentől, hiszi, hogy Isten tette vele.
Olyan is van, aki utólag megmagyarázza a dolgot, véletlen volt, okos voltam, ügyes volt az orvos, stb.
Isten úgy tesz, hogy egyértelmű legyen, közben az ember úgy ért, ahogy akar.
Az asszony abban az órában meggyógyult, a leány felkelt.
Egyértelmű.
Reméljük, nekik is az volt.
Reméljük Isten nekünk adott ajándékai pedig nekünk egyértelműek.
Ne habozzunk kérni, de vegyük észre, amit Isten valóban megtett.
Ámen!

II. Bízzál, leányom, hited megtartott téged

12 év alatt, hányszor remélhette, hogy megszabadul bajától.

Talán áltatták is többször: most biztosan sikerül.

De ekkor Jézustól várt gyógyulást és Ő biztatta.

Van, hogy a tapasztalatok alapján bízunk.

Van, hogy a saját erőnkben, bölcsességünkben bízunk a tapasztalatok ellenére.

Van, hogy a pénz, a jó szó erejében bízunk.

Van, hogy mások ügyességében, szakmai hozzáértésében bízunk.

De mindezek fölött, mögött, vagy akár ellenére is bízzunk az Úrban. Ő mellette nyugodtak lehetünk - bármi történik... De az ígéreteit, pl. az áldásáról, vagy az utunk kíséréséről, megtartja.

III. És meggyógyult az asszony abban az órában

Csodálatos, hogy Istennek van hatalma, lehetetlen vagy szinte lehetetlen dolgokat is megtenni.

Csodálatos, hogy ezekért a lehetetlen, vagy szinte lehetetlen dolgokért imádkozhatunk.

Vannak, akik imádkoznak az Úrhoz ilyen dolgokért:

Gyógyuljanak meg, vagy gyógyuljon meg a szerettük, ha Istentől való jussanak be egy iskolába, vagy legyen az ifjúnak igen a válasz a szerelmére.

Van, aki miután úgy lesz, ahogy kérte Istentől, hiszi, hogy Isten tette vele.

Olyan is van, aki utólag megmagyarázza a dolgot, véletlen volt, okos voltam, ügyes volt az orvos, stb.

Isten úgy tesz, hogy egyértelmű legyen, közben az ember úgy ért, ahogy akar.

Az asszony abban az órában meggyógyult, a leány felkelt.

Egyértelmű.

Reméljük, nekik is az volt.

Reméljük Isten nekünk adott ajándékai pedig nekünk egyértelműek.

Ne habozzunk kérni, de vegyük észre, amit Isten valóban megtett.

Ámen!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 96, összesen: 315321

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...