Nyomtat Elküld Olvasási nézet

május 20, Pünkösd

 

Lekció: Apcsel. 2:1-13

Textus: Apcsel. 2:1-4

 

I. Ugyanazon a helyen együtt voltak.

Az együtt lét a fontos.

Nem mindenki van együtt, még ugyan azon a helyen sem.

Budapesten csúcsforgalomban.

Futballpályán két csapat, plusz a bírók.

A templomba is bejönnek néha turisták - pl. istentisztelet alatt. Mi ezért, ők másért vannak itt.

Fontos, hogy mi együtt vagyunk itt, Isten előtt.

Áldott ez az itt lét.

De amikor nem vagyunk egy helyen, Isten előtt akkor is egyek vagyunk.

Nemrég mondta el valaki az édesanyjáról, hogy távol volt a gyülekezetétől, de megbeszélte, hogy mikor imádkoznak, és akkor nagy távolságban is egy időben imádkoztak.

Azokért is így, egyként imádkozhatunk, akik távol vannak.

De az ugyanazon a helyen lét külön erőt ad. Ketten - hárman, tíz - húszezren.

Jézus elfogásakor szétszaladtak, Péter és János ment utána, aztán csak János, Tamás Húsvétvasárnap nem volt a többiekkel. Utána néhányan elmentek halászni. Kiegészültek néhány nappal a Pünkösd előtt 12-re és utána együtt voltak, ugyanazon a helyen.

Együtt van a keresztelős család ugyanazon a helyen, de együtt van a gyülekezettel is ugyanazon a helyen. És áldás van rajtunk.

A lényeg, hogy Isten előtt legyünk együtt, és ha lehet, minél többet ugyanazon a helyen.

De jó, hogy Isten közösséggé formál minket családonként és a gyülekezetben is.

II. Betöltötte a házat - szétoszlottak a lángnyelvek és leszálltak mindegyikükre

Isten meg tud találni minket egy nagy tömegben egyedül.

Egy embert is be tud tölteni. Megszentelődünk, teljesek leszünk Őbenne. Az Ő jelzése, jelképe teljesen el tud tölteni, mint a zúgás a házat egyedül is és közösséggel együtt is.

Együtt énekelünk, együtt tartunk csendességet, együtt imádkozzuk az Úri imát, együtt figyel a gyülekezet az igehirdetésre.

De a lángnyelvek szétoszlottak és egyenként szálltak le mindegyikükre.

Itt is betölti a házat, de egyenként száll le ránk.

A közösségbe vágyódunk, a közösséggel vagyunk erősek, de egyenként kapjuk a küldetést.

De aztán együtt is betölthet bennünket.

Ők készek voltak arra, hogy betöltse őket a Lélek. Az életük, a szolgálatuk ezt mutatta. A Lélek gyümölcseit pedig láthattuk rajtuk.

Nyissuk ki a szívünket, hogy mi is készek legyünk arra, hogy a Lélek betöltsön minket.

És aztán - reménység szerint - mindenki láthatja (vagy láthatta már eddig is) majd rajtunk a Lélek gyümölcseit. (gyümölcsét)

Betöltheti Lélek a házat a családnál. Egyenként ott is megkaphatjuk a Lélek ajándékát a küldetésünk saját szeletére.

Töltsön be minket Isten Lelkével otthon is, hadd legyünk mindenütt, teljesen az Istené.

III. Ahogyan a Lélek adta úgy szóltak.

Van, hogy ami a szívünkön az a szánkon.

Őszintén talán, de bántóan.

Van, hogy dühből, meggondolatlanul szólunk.

Lehet, hogy nem is őszintén, csak a másik eltiprásáért.

Van, hogy nagyon okosan beszélünk.

Van, hogy bölcsességgel beszélünk.

Van, hogy nagyon együtt érző a szavunk.

Vannak jó és rossz jó és rossz mondatok.

Az igazán fontos ügyekben - akár magánügyekben is -kevés az okosság, bölcsesség, együttérzés.

Adja Isten, hogy az igazán fontos dolgokban úgy tudjunk szólni, ahogy a Lélek adja.

A Lélek pedig megadja a szót. Megnyitja a szíveket.

Fohászkodjunk Istenhez, hogy készen álljunk a Lélek munkájára, és mindig azt mondjuk, ami valóban Tőle, Istentől való!

Ámen!

 

 

A Hatvani Református Egyházközség imatémái a 20. hétre

 

  1. Jövel Szentlélek Úr Isten! Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk. Adja az Úr, hogy amikor a 370. énekünket énekeljük, akkor valóban újból ránk szálljon Isten Lelke és Általa erőteljesen megdicsőüljön Jézus neve bennünk és szolgálatunkban! A mai Isten népe és a világ is élje át: „Itt van Isten köztünk..."

 

  1. Megtérések. Hatvan főterén rendszeresen teszünk bizonyságot a Megváltónkról. Imádkozzunk azért, hogy az érdeklődést növekvő számban megtérések kövessék! Imádkozzunk azért, hogy megtaláljuk a szükséges szót a vallásos és szekuláris emberek irányába. Adjon az Úr áttörést a cigány emberek és vendégmunkások megszólításában is.

 

 

  1. Konfirmándusok. Imádkozzunk a bizonyságot tett konfirmándusokért, hogy megmaradjanak Jézus szeretetében és megtalálhassák szolgálatukat gyülekezetünkben és a világban.

 

 

  1. Generációváltás. 12 szórvány-gyülekezetünkben folyik rendszeres igehirdető szolgálat. Imádkozzunk azért, hogy mindegyikben jelenjen meg egy ifjabb szolgáló generáció is, akik az idős testvérekkel karöltve végzik a vetés és aratás szolgálatát!

 

  1. Presbiterek és lelkészek. Imádkozzunk a presbiterekért és lelkészekért, hogy adassék élő ige a szánkba, az Úr munkáját végezzük, s bennük Jézussal találkozhassanak az emberek!

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 136, összesen: 315361

  • 2026. február 03., kedd

    Videós összeállításunk a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnepségéről.
  • 2026. február 03., kedd

    A budapesti Íme Kult Térben nyílt meg január 30-án Martinecz Nóra grafikusművész kiállítása. 
  • 2026. február 03., kedd

    Több mint 60 településen közel 200 programmal várják a házasság hetén az érdeklődőket határon innen és túl.
  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken